A Honda nem tesz szimulált kéziváltót a villanyautóiba

Elektromos hajtással köztudottan nehéz lebilincselő vezetési élményt nyújtani, ebben az akkumulátorok súlya és a váltó hiánya is közrejátszik. Az autógyártók is tisztában vannak a problémával, többen többféle megoldáson dolgoznak, a Honda azonban kilóg a sorból.

Honda-Civic-Type-R-2023-169Gallery-be574415-1918912

Először a Toyota jelentette be, hogy ál-kéziváltót fejleszt néhány sportos modelljébe, ami kamu kuplungból és váltási érzetet szimuláló váltókarból állna. A Hyundainál is elkerült egy terv, amely szerint belső égésű motorral szerelt autók hangjaival és ezekhez illesztett vibrációkkal vernék át a villanyautóik sofőrjeit.

A Honda vezérigazgatója, Toshihiro Mibe és az elektromosításért felelős igazgató, Shinji Aoyama a Car&Drivernek adott interjúban a kéziváltók kapcsán a fentieknek ellentmondó irányról beszéltek: valószínűtlennek tartják, hogy szimulált váltót építenének a villanyautóikba. Aoyama szerint “Szimulálva meg tudnánk csinálni. Mechanikailag nem olyan egyszerű.”, majd a megoldást a hangszóróból származó, kamu motorhangokhoz hasonlította. 

Sokkal kézenfekvőbb és egyenesebb módokon tennék élvezetessé az elektromos autóikat, a kulcsot az akkutechnológiában, a hajtás programozásában és mérnöki találékonyságban látják, a Type-R-ekben pedig a szilárdtest akku lehet majd a szent grál. Akárhogy is, Mibe szerint a Honda villanyautók feszesek, sportosak és jól megkülönböztethetőek lesznek a konkurenciától.

Utóbbira azonban még legalább az évtized közepéig, az első saját elektromos platformra épülő villany-Hondákig várni kell, addig is a GM-mel közös alapokra támaszkodnak, amelynek kapcsán bevallották, hogy a 2024-es Prologue és a testvérnek tekinthető Chevrolet Blazer EV között vezethetőségben aligha lesz számottevő különbség.

A cikk forrása: totalcar.hu