A Cadillac ugyan rég nem indított gyári autókat nemzetközi versenyeken, de Észak-Amerikában, az IMSA sorozatban 2017 óta nem találtak legyőzőre.
3
A terv az, hogy az LMDh kategóriában indítják a Cadillac prototípusait, ahol a következő évek során több nagy név felbukkanása is várható. Egyebek közt az Audi, a BMW és a Porsche is jelezte már, hogy ebben a kategóriában indít majd gyári autókat.
A kategória legnagyobb vonzereje, hogy az indulók négy szabványos versenyautó közül választhatnak, azaz a karosszéria fejlesztésére nem kell költeniük, csak a 680 lóerőben maximált teljesítményű hajtásrendszert kell kifejleszteniük.
3
A Cadillacnek mindebben ráadásul már van rutinja, hiszen a jelenleg is használt versenyautójuk, a DPi-V.R is hasonlóan készült. Az alapja a Dallara P217 LMP2-es prototípus, ebbe építik a GM Small Block V8-asának 5,5 literes versenyváltozatát, ami jelen formájában nagyjából 600 lóerős.
Az amerikai márka a partnereit is megtartja: a karosszériát az LMDh autóhoz is a Dallara szállítja majd, és már az is kiderült, hogy a Chip Ganassi Racing és az Action Express Racing csapatokkal oldják meg az autók versenyeztetését. Azt még nem tudni, hogy milyen motort használnak majd, de nem lenne túl meglepő, ha kitartanának a nagy lökettérfogatú szívó V8-as mellett.
3
A tervek szerint a WEC futamaira, így Le Mans-ba is 2023-tól tér vissza a Cadillac, így részei lesznek az utóbbi évtizedek legsűrűbb sportkocsi-mezőnyének, amihez hasonlót az 1990-es évek vége óta nem láthattunk.
Az LMDh autók mellett ugyanis több gyártó, így a Toyota, a Peugeot és a Ferrari is saját tervezésű Hypercar kategóriás autókkal indul, amelyeknek szintén 680 lóerő a maximális teljesítményük, így 2023-tól hét-nyolc nemzetközi márka autói lehetnek esélyesek a győzelemre.