Már 130 lóerős hibrid hajtással is van Yaris – Toyota hírek

Európában 3 évvel ezelőtt dobta piacra a Toyota a Yaris kisautó aktuális változatát, amelynek még várnia kell a tényleges modellfrissítésre, de addig is javítottak rajta egy keveset. A legfontosabb változás, hogy az eddigi Hybrid 115 (116 LE/141 Nm) mellé érkezik a Hybrid 130 (130 LE/185 Nm) öntöltő hibrid hajtás; az MC2-es villanymotor 30%-kal nyomatékosabb a korábbinál.

Az erősebb motorral a 0-100 km/óra gyorsulás ideje fél másodpercet javul 9,2 másodpercre, és javul a 80-120 km/óra gyorsulás is, ami padlógázon 7,5 másodpercig tart. Annyira minimális mértékben növekedik csak a CO2-kibocsátás, hogy a szabványos fogyasztás nem is változik. Az új hajtás mellett az esztergált felületű, 17 col pántátmérőjű 5 küllős könnyűfém felnik jelenti a változást, illetve a Premiere Edition-nél új a Neptun-kék/fekete színkombináció, amihez kék cérnával készített díszvarrást is adnak.

Hirdetés

Az új modellévben már a Yaris megkapja az akár magyarul is értő hangvezérléssel rendelkező fejegységet, a MyT alkalmazáson keresztül 5 telefont (és azok használóit) lehet feljogosítani az autó használatára. Kibővítették a T-Mate csomagban kínált vezetőtámogató rendszerek számát és tudását. A GR Sport felszereltségnél alapáron jár a Hybrid 130-as hajtás, amelyet néhány piacon alapáron, néhány piacon felár ellenében adnak majd magas felszereltségnél.

A cikk forrása: automotor.hu

Világrekord: Közel 2000 kilométer elektromos üzemben, megállás nélkül egy plug-in hibrid Toyotával

Az Electreon egy járművek vezeték nélküli töltési megoldását fejlesztő izraeli cég. A napokban egy rekordkísérlettel hívták fel magukra, illetve a vezeték nélküli töltés előnyeire a figyelmet. Zárt pályán, száz órán keresztül haladtak folyamatosan, elektromos üzemben egy plug-in hibrid Toyotával, anélkül, hogy megálltak volna feltölteni az autót.

A kísérlet alatt 1942 kilométert futottak a tesztautóval, ami egy módosított plug-in hibrid Toyota RAV4 volt. Az autó akkumulátora maradt a gyári, 18 kWh kapacitású telep, amit az átalakításnak köszönhetően menet közben tudtak tölteni az úttestbe épített, vezeték nélküli töltési megoldásukkal.

A rekordkísérletben 55 sofőr vett részt, akik felváltva vezették az autót, körülbelül 19 kilométer/per órás átlagsebességet elérve. Ezalatt 241,69 kWh energiát használtak fel az autó akkumulátorának töltésére. A sofőrváltások idejére természetesen megálltak az autóval, de ekkor sem töltötték az akkumulátort a hagyományos módon, vezetékkel.

A kísérlet tökéletesen megmutatta, hogy még nagy távolságok leküzdéséhez sem feltétlenül van szükség hatalmas akkumulátorral felszerelt elektromos autóra, és a töltők mellett állva sem kell hosszú órákat eltölteni közben – persze amennyiben rendelkezésre áll a megfelelő infrastruktúra.

A vezeték nélküli töltési technológia önmagában nem új találmány, alkalmazása az elektronikai eszközökben régóta megszokottnak számít – gondoljunk például az elektromos fogkefékre, vagy a mobiltelefonokra -, de az autóipari alkalmazása még gyerekcipőben jár. Potenciál viszont biztosan van a technológiában, amit többek között az Electreon és a Toyota, illetve a DENSO márciusban megkötött együttműködési megállapodása is bizonyít. Az izraeli cég továbbá svéd, francia és belga cégekkel is pilot projektek indításán dolgozik, 2022. decemberében pedig Németországban kötöttek egy 3,2 millió euró értékű megállapodást elektromos buszok üzemeltetésére.

Forrás: Electreon, Carscoops

A cikk forrása: totalcar.hu

Turbómotorral, akár öntöltő hibrid hajtással készül az új Toyota Tacoma pickup – Toyota hírek

Nemrég újult meg a Toyota nagy méretű, kifejezetten az észak-amerikai piac számára készített Tundra pickupja, amelyhez most a szintén Észak-Amerikában fejlesztett, arrafelé kompaktnak, mifelénk normál méretűnek számító Tacoma nevű testvére is bemutatkozott – ugyanazt a TNGA-F alvázat használja az új modell is. Alapesetben nyújtott fülkés, extraként duplafülkés a karosszéria, mindkét esetben választhat az ügyfél, hogy 5 vagy 6 láb hosszú platót kér. Utóbbi térfogata 7%-kal bővült, az oldalfalon 12V és 120V (észak-amerikai hálózati felszültség) elektromos csatlakozó is található, opciósan elektromos mozgatású is lehet az alumíniumból készült platóajtó – a mozgatókapcsoló a hátsó lámpában kerül elhelyezésre.

Teljesen digitális a belső, alapesetben 7 colos a kormány mögötti kijelző, a középső érintőképernyő 8 colos képátlójú, opciósan 12,3 colos képernyőt jelent a műszeregység és 14 colos a központi érintőképernyő. Az anyósülés előtt olyan polcot alakítottak ki a műszerfalon, ahol biztonságosan tárolható az okostelefon, számos USB-C csatlakozó, vezetéknélküli töltő is van. Megnövelték az utastérben elhelyezett tárolóhelyek számát és méretét, a hátsó ülés alatti tároló például háromszorosára bővült. A műszerfal egyes pontjain QR-kódokat is lehet találni, amelyek segítségével arra a Toyota-weboldalra jut el az ügyfél, ahol tippeket vagy épp kész terveket talál az adott tárolóba helyezhető betétetek (szerszámtartó, zseblámpa-tartó, stb.) 3D-nyomtatásához.

Hirdetés

A személyautókból megszokott kényelmi extrák is elérhetőek a Tacoma pickuphoz, úgymint fűthető-szellőztethető ülések, fel-a-fejjel kijelző, digitális belső tükör (hátsó kamera képét is meg tudja jeleníteni), de van olyan különlegesség is, mint a 10 hangszórós JBL-hifi kivehető hangszórója, ami aztán az autón kívül is használható a Bluetooth segítségével – a kivehető hangfal akkumulátora 6 órányi működésre is elég, és 914 mm-es mélységig vízálló. Számos felszereltséget kínálnak, amelyek között jelentős különbségek vannak, nem csak megjelenésben, de például az inkább munkára szánt SR, SR5 XtraCab és TRD PreRunner változatok laprugót használnak, a többi felszereltségnél csavarrugóval látják el a merevtengelyt, a TRD Sport modell feszesebb lengéscsillapítókat kap, a fokozott terepképességű TRD Off-Road külön olajtartályos Bilstein lengéscsillapítókat használ, a Limited felszereltség elektronikusan vezérelt lengéscsillapítókkal jön.

Műszakilag teljesen új autóval van dolgunk, egyedüli erőforrásként a 2,4 literes turbómotort kínálják a Toyota Tacomához, alapesetben 231 LE/329 Nm a teljesítmény, itt az új fejlesztésű, 8 fokozatú automatikus váltót adják. A következő szinten 274 LE/420 Nm a teljesítmény, ha a 6 fokozatú, kézi kapcsolású váltót kéri az ügyfél (fordulatszám-szinkronizálás, lefulladásgátló is van), a 8 fokozatú automatánál itt már 282 LE/429 Nm a teljesítmény. A csúcsot az öntöltő hibrid hajtás jelenti, amelynél a 8 fokozatú automatikus váltóba építik be a villanymotort, a rendszerteljesítmény 331 LE/630 Nm. Alapesetben a hátsó kerekek hajtottak, és részlegesen önzáró hátsó differenciálművet adnak, opciós a kapcsolható összkerékhajtás terepfokozattal és aktív elektronikus beavatkozókkal. Az öntöltő hibridhez állandó összkerékhajtást adnak zárható központi és hátsó differenciálművel, aktív elektronikus beavatkozókkal.

A cikk forrása: automotor.hu