Egy Kia lett a világ év autója és az év elektromos autója is

Kiosztották a World Car Awards, tehát lényegében a globális év autója díjakat, ahol a Hyundai-Kia csoport remek eredményeket ért el. Eleve az elektromos autók domináltak a new yorki díjátadón, ennek megfelelően választottak győztest is.

Dobpergés: a Kia EV9 nyerte el a globális év autója, sőt, az év elektromos autója díjat is egyszerre. Ez komoly teljesítmény, a márkát vezető Ho Sung Song is elismerően beszélt a típusról. Elmondta, hogy ez a díj is azt bizonyítja, hogy jó irányba haladnak és továbbra is elkötelezettek abban, hogy újradefiniálják a vezetési élményt ügyfeleik számára. A Kia ezzel egyébként komoly versenyből emelkedett ki győztesként, hiszen a népszerű BYD Sealt (Atto 4), illetve a Volvo EX30-at hagyta végül maga mögött.

Emellett szintén ünnepelhetett a koreai csoport, hiszen a World Performance Car, tehát lényegében a sportautó kategóriát a Hyundai Ioniq 5 N nyerte. Ezzel olyan fantasztikus autókat utasított maga mögé, mint a BMW M2 vagy a bődületes számokat produkáló XM. Persze az Ioniq 5 N-t sem kell félteni, hiszen abból is kiszalad 650 lóerő, amivel 3,4 másodperc alatt futja a 0-100-as sprintet. Nem csak egyenesben gyors, nemrég a Nürburgringen is meghajtották, ahol szintén szép eredményt produkált.

Végül a Volvo EX30 sem maradt ki a díjazottak közül, mert az év városi autója (World Urban Car) díjat nyerte el, megelőzve ezzel a BYD Dolphint és a Lexus LBX-t. Szintén ünnepelhet a BMW, mivel az új 5-ös sorozat nyerte a Word Luxury Car kategóriát, ezzel a régi nagy rivális Mercedes E-osztályt és annak elektromos hobbiterepjáró testvérét, az EQE SUV-t utasította maga mögé. Végül még a Toyota vihetett haza egy szép eredményt, mivel az új Prius elnyerte a World Car Design kategóriát, még ha a szívünket nem is tudta.

Forrás: Carscoops

A cikk forrása: totalcar.hu

A Renault Scenic E-Tech Electric lett az európai Év Autója 2024-ben – Toyota hírek

A Genfi Autószalonon hirdették ki a 2024-es európai Év Autója szavazás eredményét, a zsűri döntése alapján a Renault Scenic E-Tech Electric villanyautót lett a legjobb 329 ponttal – 22 zsűritag szavazta meg a legjobbnak –, a második helyre a BMW 5-ös sorozat került 308 ponttal – 19 zsűritag szavazta meg a legjobbnak –, a harmadik helyezést a Peugeot 3008-as érdemelte ki 197 ponttal – 3 zsűritag szavazta meg a legjobbnak.

A 2024-es európai Év Autója szavazás eredménye
1. Renault Scenic E-Tech Electric 329 pont
2. BMW 5-ös sorozat 308 pont
3. Peugeot 3008 197 pont
4. Kia EV9 190 pont
5.Volvo EX30 168 pont
6. BYD Seal 131 pont
7. Toyota C-HR 127 pont

A 61 alkalommal megrendezett szavazáson a 7 döntős modell közül 4 villanyautó volt, a többinek pedig opciós elektromos/plug-in változata is van. Az 58 tagú zsűri 22 országból érkezik, hazánkat Csikós Zsolt és Gajdán Miklós képviseli. A Renault korábban 6 alkalommal nyert az európai Év Autója szavazáson:
1966. Renault 16
1982. Renault 9
1991. Renault Clio
1997. Renault Scenic
2003. Renault Megane
2006. Renault Clio

Hirdetés

A cikk forrása: automotor.hu

Megvan a 2024-es Év Autója!

Ebben ez évben már legnagyobb részben a villanyautóké volt a főszerep: az utolsó hét közé négy olyan típus került, amiből kizárólag elektromos változat lesz elérhető.

Nem húzom tovább: lezajlott a szavazás, a győztes pedig a

Renault Scenic E-Tech.

A 2023-ban bemutatott, a Renault és a Nissan közös, CMF-EV platformjára épülő újdonság úgy tűnik, hogy eléggé betalált a nemzetközi zsűrinél, összesen 329 pontot adtak neki. Bár a Scenic E-Tech nem tűnik túl érdekes típusnak, közben nem is hibázik nagyot: tágas, relatíve olcsó, korrekt a hatótávja, tehát egy minden szempontból kiegyensúlyozott autónak tűnik.

Ne feledjük, hogy ezt a díjat nem a százmilliókba kerülő, végletekig kimunkált műszaki finomságok szokták nyerni, így az cseppet sem meglepő fordulat, hogy a Scenic E-Tech nyert. Felfért azonban a dobogóra az új 5-ös BMW, ráadásul ez volt az egyetlen típus, ami érdemben közel tudott kerülni a Renault-hoz pontokban.

A BMW 5 és i5 végül 308 ponttal lett a második, és úgy tűnik, hogy sokaknak nagyon bejött, hiszen a Renault-hoz képest jóval magasabb ára ellenére is közel tudott hozzá kerülni. Ráadásul az új 5-ös nem trendi hobbiterepjáró, hanem egy hatalmas szedán, amiből még kapható benzines és dízel változat is.

A harmadik helyen a Peugeot e-3008 és 3008 végzett, jelentős különbséggel lemaradva a Renault és BMW mögött: a dobogó legalsó fokához elég volt 197 pont. Érdekesség, hogy ezúttal egy kínai autó is befért a végső hetesbe: a BYD Seal 131 ponttal a hatodik helyet csípte el.

Alább az Év Autója szavazás hét legjobbja és a pontszámaik:

1. Renault Scenic E-Tech – 329 pont

2. BMW 5/i5 – 308 pont

3. Peugeot 3008/e-3008 – 197 pont

4. Kia EV9 – 190 pont

5. Volvo EX30 – 168 pont

6. BYD Seal – 131 pont

7. Toyota C-HR – 127 pont

A cikk forrása: totalcar.hu

Saját Ikarust vehetne a büntetésből az év BKK-s bliccelője

A BKK nemrég közleményben számolt be a tavalyi év bliccelő utasokra kiszabott legdurvább büntetéseiről. A 10-es listán még a legkisebb tétel is 1 millió forint feletti, de a rekordernek több mint 2 millió forintot kellett fizetnie.

A teljes lista alább látható:
    1. 2 016 968 forint  
    2. 1 669 823 forint  
    3. 1 429 812 forint  
    4. 1 303 539 forint  
    5. 1 260 143 forint  
    6. 1 238 814 forint  
    7. 1 235 988 forint  
    8. 1 072 748 forint  
    9. 1 030 355 forint  
  10. 1 011 810 forint

A lista minden szeplőjére igaz, hogy akár egy használt Ikarust is vehetett volna a büntetés összegéből. Bár 1 millió forintból még csak szakadt 256-ost kapni, 2 millió forint környékén már valamivel jobb állapotú 260-ast is árulnak. Persze egy igazán szép, restaurált példány már bőven túlnő a kereten.

DSC0270

Ha ez nincs valaki ínyére, más megoldás is akad. 2 millió forintból már kijön egy friss jogsi, egy első autónak kiváló korai Toyota Yaris, és 1730 liter benzin. Ez 28 833 kilométer megtételére elég, ha 6 liter körüli átlagfogyasztással számolunk. Sokan három év alatt sem autóznak ennyit.

Persze opció az is, hogy régi Ikarus és saját autó helyett marad a BKK. Ebben az esetben majdnem 20 évnyi BKK bérlet, 4444 db BKK vonaljegy, vagy – ezek hiányában – 166 helyszíni pótdíj összege is kijön 2 millió forintból.

Felmerülhet persze a kérdés: mégis hogyan lehet blicceléssel milliós bírságokat összeszedni, miközben a helyszíni pótdíj összege 12 000 Ft? A BKK szerint a legmagasabb összegű pótdíjbefizetés 2 végrehajtási eljárásból több tucat rendezetlen pótdíjazás alapján adódott össze. A befolyt összeg pedig a pótdíjtartozást és járulékait, az évek alatt rárakódó kamatokat és a végrehajtási eljárások költségeit is tartalmazza.

A BKK szándéka, hogy a bérlet és jegyvásárlás felé terelje az ügyfeleket, így 2022 szeptemberétől kedvezményeket biztosít azon bliccelő utasok számára, akik büntetésük után bérletet vásárolnak. Bevezetése óta 19 ezren éltek ezzel  lehetőséggel.

Ennek ellenére a BKK statisztikái szerint tavaly 227 200 esetben szabtak ki pótdíjat, mely 5 százalékkal több, mint 2022-ben.

A cikk forrása: totalcar.hu