Animét készít a Toyota, aminek a főhőse az önvezető autók ellen küzd

Bár az animék Japánban a legnépszerűbbek, a műfajnak a világ minden táján vannak rajongói. Az animék elképesztően sokat tettek a japán kultúra népszerűsítéséért, sőt, olykor autómárkákért is: gondoljunk csak bele, hogy vajon mennyire lenne népszerű a Hacsiroku az Initial D nélkül.

Most a Toyota úgy döntött, hogy itt az ideje egy saját anime-sorozatnak: az ötrészes Grip tudatosan a sorozatként és képregényként is kultikusnak számító Initial D stílusában készül.

grit 16

Ahogy korábban az Initial D-ben is, úgy az újdonságban megjelenik a Toyota modellpalettájának egy jelentős része. Szerencsére annyiban mindenképp hitelesnek és élvezhetőnek ígérkezik a sorozat, hogy szigorúan a sportos modellek kerültek bele, tehát nem akarták a cipőkanállal beleerőltetni a C-HR-t, a RAV4-et vagy épp az Aygo X-et.

Előzetes:

A történet szerint a vezetés élményét már szinte teljesen kiirtotta a befolyásos SynthCorp nevű óriáscég. A főgonosz, dr. Synth egy hatalmas, önvezető autókból álló flotta felett rendelkezik, amivel irányítja és ellenőrizheti a társadalmat.

Screenshot 2024-02-28 at 11.35.49.png

A főhős, Jae Kang és haverjai izgalmas, benzines Toyotákkal küzdenek meg az elnyomó céggel és gonosz vezetőjével. Maga a sztori nem tűnik hatalmas durranásnak, az azonban bátor húzás, hogy pont azt a jövőt állítja be rossznak, ami felé jelenleg a világ igazából is halad.

Screenshot 2024-02-28 at 11.34.33.png

A Grip a Toyota szerint nem csak az új autókra fókuszál, hiszen feltűnik több régebbi modell is. Lesz benne például Lexus IS, sőt, még az Initial D-ből ismert AE86 is szerepet kapott. Mindez nagyszerűen hangzik, de sajnos nem várhatunk sokat a sorozattól, hiszen az első rész alig több, mint egyetlen perces, tehát maximum aranyos dolognak tekinthető, mint komoly alkotásnak.

Az első részt itt tudod megnézni:

A Gazoo Racing modelleket népszerűsítő alkotás első része február 26-ától elérhető a Toyota USA Youtube-csatornáján, illetve a toyota.com/grip weboldalon is. Az újabb epizódokat hetente töltik majd fel.

Forrás: Toyota

A cikk forrása: totalcar.hu

Honda: a hidrogénes autók a villanyautók után jönnek

Hiába a technológiát érintő számos aggály, a japán autógyártók többsége továbbra is hisz a hidrogéncellás autókban. Közéjük tartozik a Honda is, mely Japánban és az USA-ban hidrogénes hajtással is árulja a CR-V-t.

Inoue Katsushi, a gyártó elektrifikációért felelős vezetője nemrég érdekes gondolatokat osztott meg a technológia jövőjét illetően: „Azt gondolom, hogy az akkumulátoros villanyautók jönnek először, de a következő szakasz az üzemanyagcellás autóké.” Inoue szerint jelenleg sem az infrastruktúra, sem a kereslet, sem a besszállítói láncok nem állnak készen arra, hogy megfizethető, versenyképes hidrogénautókat állíthassanak elő. Korábbi, Clarity nevű hidrogéncellás autójuk sikertelenségét is ezzel indokolta.

420A9575

Éppen ezért a hidrogén először a haszongépjárművek és az ipar területén fog elterjedni, így jelenleg a Honda is ezekre koncentrál. Idővel azonban a személyautók is sorra kerülnek, bár Inoue szerint ez inkább 2040 környékén várható.

Bár a hidrogéncellás járművek gyors tankolhatóságuk miatt vonzó alternatívának tűnhetnek a villanyautókhoz képest, rengeteg hátrányuk is akad. A hidrogént nagy helyigényű, extrém erős tartályokban kell tárolni, emellett a hidrogén előállítása, majd üzemanyagcellákban való felhasználása rendkívül veszteséges folyamat.

Forrás: autocar.co.uk

A cikk forrása: totalcar.hu

Európai és ázsiai autók, melyek után az amerikaiak nyála is csorog

A Jalopnik nemrég megkérdezte olvasóit, mely Amerikában nem kapható autók után fáj leginkább a szívük. Bár a lista semmiképp nem reprezentatív, mégis találni rajta jó pár érdekes választást.

Kezdésként rögtön ott a Honda E, mely a nagy, nehéz SUV-k és pickupok bűvöletében élő amerikai autóipart látva elsőre meglepő szereplője a listának. Persze pont az ilyen apróságok hiánya magyarázhatja azt, miért vágyakozik valaki a végtelenül cuki japán kisautóra.

DSCF1614

Ebből a szemszögből a Suzuki Jimny feltűnése már nem is akkora meglepetés. Egy kicsi, könnyű, olcsó, de mégis funky terepjáróra a tengerentúlon is lenne igény. Pláne, hogy az amerikai márkákat is hasonlóan elérhető autók gyártására ösztönözné.

IMG 7919

A Citroën C4 Cactus viszont egyértelműen nem várt szereplője a listának. A beküldő ráadásul a huplis műanyag ajtóvédővel felszerelt változat iránt áhítozik, amiből a Citroen is hamar kihátrált. A modell külseje még európai szemmel is megosztó, így nem gondoltuk volna, hogy Amerika útjain is szívesen látná valaki.

Citro-n-C4-Cactus-PureTech-110-Feel-1200x800-939676d5842aa7c9

Bár a kombik aranykora már Európában is véget ért, a szegmens sosem tudta igazán megvetni a lábát az Egyesült Államokban. Egyértelműnek tűnik, hogy ez sokaknak fáj, hiszen a Subaru Levorg STi, az Avant kivitelű Audik, és a Mazda6 kombi változata is szerepel az amerikai olvasók kívánságlistáján.

audi-rs6-avant-performance-14

Itt Európában gyakran kesergünk amiatt, hogy a nem kaptunk a Toyota GR Corollából. Úgy tűnik, a szomszéd füve valóban mindig zöldebb, hiszen egyes amerikai olvasók a nálunk megvásárolható GR Yaris-ról ábrándoznak.

2

Az eddig említett, – szerintünk – legérdekesebb választásokon kívül szerepel még a Jalponik listáján a Honda Stepwgn, a Honda S660, a Ford Focus ST, a Volkswagen Golf GTE, a RAM 1000 a Toyota Land Cruiser 70, a Honda Fit eHEV, a kínai piacos Ford Mondeo, az egyelőre még nem is kapható VW ID.2, a Nissan Micra és a Genesis G70 Shooting Brake is.

A cikk forrása: totalcar.hu